Ferenc Kőszeg

Kenedinek az volt az álláspontja, hogy egyrészt nem rendelkezünk elég mély társadalomismerettel, ahhoz, hogy egy ilyen folyóirat kiadását vállaljuk, másrészt nincs az ellenzéknek programja. Már pedig egy ilyen folyóiratnak programadónak kell lennie, s ahhoz kell egy program, ami nincs. Tehát azt mondta, hogy még nem tartunk a folyóirat-alapításnál, most alapítsuk meg Társadalomtudományi Társulatot, és készüljünk… Ha már ennek lesz pár éves múltja, produkciója, akkor indítsuk meg a XX. századot. Ez volt az egyik, legmarkánsabb álláspont. A másik Konrád Györgyé volt, ő azt mondta, talán nem folyóiratot kellene csinálni, hanem kazettákat kellene terjeszteni. Khomeini prédikációi, amelyek végül megdöntötték a sah uralmát, azok is magnón terjedtek. Erre Kenedi azt mondta, ő azt nehezen tudná elképzelni – azt hiszem, engem hozott példának –, hogy írok egy irodalmi tanulmányt, és hogy azt magnóról hallgatják meg az olvasók, illetve hallgatók. Nekem az volt az álláspontom, hogy legalábbis egy bulletinszerű dolgot közre kellene adni, egy havi rendszerességgel megjelenő füzetet. Benne lennének azok az események, amelyeket fontosnak tartunk, ezeknek a beharangozója, illetve az értékelése, a történtek ismertetése. Egy hírmagazin, amiben azok a hírek vannak benne, amelyek az első nyilvánosságba nem kerülnek be. Tehát ezen a módon voltam mellette. Emlékezetem szerint nem volt formális szavazás. Ilyen értelemben egy olyan alkalmi összejövetel volt, amelynek semmiféle döntéshozó jogosultsága nem volt. Később Krassó úgy emlegette ezt az összejövetelt, hogy íme, a demokratikus ellenzék mindig is antidemokratikus szervezet volt, hiszen a többség a folyóirat ellen volt, az mégis megindult. De természetesen nem volt többségi álláspont, hiszen az összejövetel nem volt döntéshozó testület. Az igaz viszont, hogy a jelenlévők nagyobb része nem látott fantáziát a folyóiratban, azt gondolták, még nem jött el az ideje. Ezután történt állítólag az az emlékezetes beszélgetés: Nagy Bálint és Petri elment, beültek valahova sörözni, talán Saci is velük volt. Petri azt mondta, ezek faszok, mégiscsak kellene csinálni egy folyóiratot. Ezután Saci megkereste azokat, akik arra hajlottak, hogy legyen folyóirat, így keresett meg engem is. Nem régen beszélgettünk erről vele. Saci tulajdonképpen nagyon kevéssé ismert engem, és meg volt róla győződve, hogy nemet fogok mondani, ha konkrétan felvetődik az, hogy csináljuk meg a folyóiratot. Én ellenben nagyon megörültem a dolognak, úgy hogy teljesen mellette voltam.