István Jávor

* 1948

  • Az én fejemben fogalmazódott meg, hogy eljött az ideje, hogy dokumentáljuk mozgóképen a jelenünket, a környezetünket meg a viszonyokat Magyarországon. Megkerestem Lányi Andrást ezzel a gondolattal, akinek ez rettenetesen megtetszett. A Fekete Doboz név is neki jutott eszébe. Azt gondoltam, hogy ez egy kétszemélyes vállalkozás, de ő azonnal fölismerte, hogy ebben sokkal több van. Szólt Elbert Mártának, aki akkor gyártásvezető volt a Filmgyárban, Ember Juditnak, Vági Gábornak, mi voltunk az első alakuló formáció tagjai. ’87 nyarának vége felé volt az első összejövetelünk az Astoria Kávéházban. Többen is eljöttek, Rév István, Jelenczky István, Klaniczay Gábor, Magyar Bálint meg még néhányan a demokratikus ellenzékből, akik meghallgatták ezt a propozíciót, és elmondták, hogy nekik erről mi jut eszükbe. Abban állapodtunk meg, hogy ki-ki hoz magával történeteket, eseteket, ötleteket, hogy mit kellene csinálni. Azt terveztük, hogy a különböző témákat párhuzamosan forgatjuk. Akkoriban a VHS kazetta volt az a formátum, ami megfizethető és hozzáférhető volt. Azt gondoltuk, hogy arra forgatunk, és összevágjuk – azt még nem tudtuk, hogy hol –, aztán ugyancsak kazettára másolva összeállítunk számokat, és ezt terjesztjük ugyanúgy, ahogy a szamizdat terjed.

  • Celé nahrávky
  • 1

    Budapest, 06.09.2010

    (audio)
    délka: 03:00:39
    nahrávka pořízena v rámci projektu Oral history archívum - Budapest
Celé nahrávky jsou k dispozici pouze pro přihlášené uživatele.

Eljött az ideje, hogy dokumentáljuk mozgóképen a jelenünket, a környezetünket meg a viszonyokat Magyarországon.

javor_regiportre.jpg (historic)
István Jávor
zdroj: családi

Operatőr, fotográfus, producer, tanár. 1948. május 23-án, Budapesten született. Édesapja kiskereskedő, édesanyja varrónő, majd mindketten kisiparosok. 1962-64 között a Kölcsey Gimnáziumba járt, ahonnan eltanácsolták, végül a Szinyei Merse Gimnáziumban érettségizett 1966-ban. 1966-69 között fényképész tanuló volt. 1969-ben sorkatonai szolgálatra hívták be, ahonnan fél év múlva leszerelték. Gombügynök majd használtcikk-kereskedő volt, alkalmi fotózásokat vállalt. 1973-tól 1987-ig a MAFILM standfotósa volt, ahol a filmkészítés során megismerkedett a vidéki cigányság életével, valamint Kemény István szociológussal és tanítványaival. 1979 és 1981 között lakásán tartották a Hétfői Szabadegyetem illegális összejöveteleit, nagyrészt itt ismerkedett meg a későbbi demokratikus ellenzék tagjaival. Részt vett a szamizdatok előállításában és terjesztésében. Többször járt Erdélyben és a Kárpátalján, szociofotókat készített, amely ellenzéki körökben terjedt. A 80-as évek elején kapcsolatba került a Balázs Béla Stúdió filmkészítőivel és filmjeivel, amelynek hatására maga is mozgóképpel kezdett foglalkozni. Videó-interjúkat készített a demokratikus ellenzék tagjaival, pl. Hegedüs András szociológussal, egykori miniszterelnökkel, majd egykori 56-osokkal, Eörsi Istvánnal, Demény Pállal, Obersovszky Gyulával, Rácz Sándorral, Csalog Zsolttal, Krassó Miklóssal. 1985-ben kamerát vásárolt, és elindított egy filmkészítéssel foglalkozó vállalkozást. 1987-ben egyik alapítója, majd egyik vezetője lett a Fekete Doboz Alapítványnak, amely célja a jelenben zajló folyamatok mozgóképi dokumentálása volt. A rendszerváltáshoz vezető ellenzéki tüntetések, az Ellenzéki Kerekasztal, ellenzéki politikusokkal készült interjúk, a romániai forradalom operatőre volt. A 90-es évektől a marginalizált rétegek és a kisebbségek életéről készített dokumentumfilmeket. 1996-tól roma fiataloknak szervezett audiovizuális képzéseket. A hajléktalanokat támogató Szalmaszál Alapítvány kurátora, a budapesti bérházak megőrzéséért küzdő Óvás Egyesület egyik alapítója. A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában vizuális ismereteket tanít.