László Gyarmati

* 1934

  • "Szerencsésen megérkeztünk Győrbe, semmi probléma nem volt. Győrből fölszálltunk a Győr–Sopron vonatra, ami párhuzamosan megy a határral. És a kalauz megígérte, hogy ő minden állomáson előretelefonál, és megkérdezi, hogy mi a helyzet ott. Vannak-e oroszok vagy rendőrök? És ez így is ment. Egyszer csak Vitnyédnél azt mondta, hogy a következő állomáson már ott vannak az oroszok. Megállították a vonatot a nyílt pályán, és mindenki leszállt. Úgy nézett ki, mint amikor a gilisztán van a sok hangya. És megrázza maga a gilisztát, és akkor a hangyák úgy elmenekülnek. Mondta a kalauz, hogy mindenki menjen körülbelül 90 fokra a vonattól, arrafelé 4-5 kilométerre van a határ. Van azonban egy probléma: a Hansági-csatorna. K: És milyen hangulat volt? V.: Feszült! Feszült. Féltünk. Különösen mi, katonák féltünk, mert tudtuk azt, hogyha elkapnak bennünket a határon, akkor nem sok jóra számíthatunk."

  • "Már a határövezetben voltunk. És akkor a Jóisten megint kidugta a kisujját. Megyünk, megyünk, és egyszer csak jön egy parasztkocsi a határ felől. A lovas kocsin két férfi volt, és azt mondják, hogy ők mennek vissza még egy fát kivágni, mert már egy fát odavittek, és átfektették a csatornán, de azon lovagolva kell átmenni, és akkor térdig vízben van az ember lába. És erre föl a csoportunk elindult tovább, és én a fickókkal meg visszamentem egy pár száz métert az erdő széléig, és kivágtunk még egy fát. És az volt a szerencse, hogy ott voltam velük, mert közben elkezdtek rakétázni a környéken. Világító rakétákat lőttek fel, és géppisztolysorozatokat is hallottunk. Mindenki megijedt, és erre a két férfi azt mondta, hogy hát ők elmennek. De akkor már ki volt vágva a fa, le is gallyaztuk, úgyhogy már egy rönk volt. És mondtam, hogy „ne menjenek már el, ott vannak a gyerekek, vigyük még ezt a fát oda! Ne vágjunk többet, de ezt vigyük.” Az volt a szerencse, hogy rá tudtam őket beszélni, és elvittük a második fát. A nagy többség akkorra már átment, átlovagolt a rönkön, mert ők is begyulladtak/megijedtek, amikor rakétáztak. Odaértünk, átdobtuk a másik fát, és én elbúcsúztam ettől a két férfitől. Senki nem fogadott semmi pénzt el. Ezen a parton még ott volt egy asszony négy kisgyerekkel! A mi csoportunk átment. A sógor átment, kiürítette a hátizsákot, visszajött, betette a kétéves Esztert, és a hátizsákban átvitte, de mindegyik térdig csuromvizes volt! De az az asszony egyedül nem tudott a négy gyerekkel átmenni. És akkor már ott volt a másik rönk, a kettő egymás mellett, az Árpit visszahívtam, és akkor az Árpival átvittük a négy gyereket és az asszonyt. Úgyhogy ők is átkerültek a másik oldalra."

  • "És a határ túloldalán jöttek az osztrákok kis Fauvé-busszal, és az asszonyokat és a gyerekeket berakták a buszba. Bevitték őket Wallernba, mi, a férfiak meg gyalog besétáltunk. És akkor ott egy iskolában kaptunk zoknikat meg törülközőt, hogy átmelegedjen a lábuk. És meleg teát és satöbbi, – Mikor átkeltek a határon, az milyen érzés volt? Emlékszik? – Ez is meg az is. „Neked itt élned, halnod kell”, és a másik meg, hogy életben maradtam. Én azt éreztem, hogy nekem a kés a gyomromban van. Én az életemért menekültem. Féltem, hogy engem ki fognak nyírni."

  • Celé nahrávky
  • 1

    Budapest, 29.07.2013

    (audio)
    délka: 01:54:59
    nahrávka pořízena v rámci projektu Iron Curtain Stories
Celé nahrávky jsou k dispozici pouze pro přihlášené uživatele.

Nekem két hazát adott a végzetem

Gyarmati László
Gyarmati László
zdroj: családi fotó

Dr. Gyarmati László 1934-ben középosztálybeli családba született Magyarországon. Édesapja erdőmérnök, nagyapja jogász volt. A család - a szülők és az öt gyerek - különböző vidéki városokban élt, ahol az apa munkát kapott. 1940-ben költözött Budapestre. Itt vészelték át a II. világháborút és Budapest ostromát. 1942-től cserkész volt, 1948-ig, amikor megszüntették a szervezetet. Versenyszerűen öttusázott. A kitelepítés szerencsére nem érintette a családot. 1953-ban jó eredménnyel érettségizett, de származása miatt nem vették fel az orvosi egyetemre. Segédmunkás, majd laboráns volt. Miután másodszor is elutasították felvételi kérelmét, 1954 tavaszán besorozták katonának, és november 10-én bevonult. Távírász volt. A forradalom alatt a budakeszi laktanyában volt. Amikor november 4-én a szovjet hadsereg megtámadta a laktanyát, a katonák, így Gyarmati is hazament. November 19-én rokonaival Ausztriába szökött a zöldhatáron át. Svájcban telepedett le, elvégezte az orvosi egyetem fogorvosi karát. Fogorvosként praktizált. Aktívan részt vett a svájci cserkészmozgalomban. Felesége német, két fiút van.